Hölgyeim és Uraim!

 

 

A jelenlegi magyar politikai palettát két erőcsoportosulás fedi le. Az uralmon lévő szoc-liberális, és az ellenzékben lévő polgári oldal. Sokak szerint létezik tér a harmadik erő létrehozására is.

Megnehezíti a jobb oldalon a mindenekelőtt nemzeti elkötelezettségű erők pártba szervezését az, hogy a polgári oldal egyszemélyes vezetője, valójában a nemzeti oldal lehetséges szavazói számára is elfogadott vezető.

Viszont a mögötte álló apparátus támogatottsága jelentősen elmarad a karizmával rendelkező elfogadottságától. 

Ha a Fidesztől jobbra álló erők, megakadályozandó a kétpártrendszer kialakulását, vagy ami még rosszabb, a jelenlegi három pártrendszer konzerválását, új szervezeti forma létrehozásával a következő parlamentbe kívánnak jutni, akkor véleményem szerint széles összefogást kell létrehozniuk, amely egységes választási listára tömöríti a jelenlegi legerősebb jobboldali párttól jobbra található összes erőt.

Különben a több önállóan induló párt és párttöredék közül egy sem jut a parlamentbe, de kellően harsány kampánnyal össze tudnak szedni annyi szavazatot, hogy ők maguk költségvetési támogatásra legyenek jogosultak, a Fidesz továbbra is ellenzékben maradjon, a szocliberális erők pedig kormányon.

Feltételezem, hogy ez az az opció, amely az itt jelenlévők közül senki számára sem elfogadható.

Ha cél az, hogy létrejöjjön a nemzeti értékeket az eddigi pártoktól határozottabban és hangsúlyozottabban felvállaló politikai erő, akkor olyan feltételeket kell, hogy teremtsen, amelyekben a Jobbik, a Kisgazdapárt a Miép és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági mozgalom összefogásával, esélyt teremtenek a parlamenti küszöb átlépéséhez.

Mindenek előtt félre kell tenni a személyes torzsalkodást, és az összefogás által bizonyítani, hogy a közérdek szolgálata mindenek felett áll.

Mint határokon túl született magyar, mindenek előtt azt kell megvizsgálnom, hogy a nemzet elszakított része mit kell, hogy várjon egy, a jelenleginél határozottabb nemzeti érdekérvényesítést folytató jobboldaltól.

A határon túli magyarság az elmúlt tizenhárom évben sokkal gyorsabban fogyott, mint a kommunista rémuralom idején. Csak az úgynevezett rendszerváltás, vagy módszerváltás óta Erdélyben kétszázezerrel, Délvidéken és Felvidéken ötven-ötvenezerrel kevesebb magyar él. Ezek a tények önmagukban minősítik, úgy az eddigi határontúli magyar politikát, mint a Magyar Köztársaság határon túli magyar politikáját, valamint rámutatnak az alapszerződések célszerűségére is.

Ha ez a folyamat ebben az ütemben folytatódik, akkor az elszakított területek magyarsága egyszerűen, nagyon is belátható időn belül elfogy!

A magyar kisebbségek elolvadásának a legfőbb oka az, hogy a Magyar Álam a kilencvenes évek elején, vagyis a megszállók kivonulása, tehát a valós felszabadulás után nem folytatott olyan politikát, amilyet például az Osztrák Köztársaság a második világháború után, és aminek következtében a dél-tiroli németek védhatalmává válván, szavatolhatta területi autonómiájuk létrejöttét, fennmaradását és jövőjét.

Persze a mindenkori magyar kormányok vallott politikája, hogy pusztán azt követelik, amit az adott utódállam kisebbségi pátjai, de ez az érvelés két ok miatt hamis. Az egyik az, hogy közben a magyar külpolitika folyamatosan minden erővel azon van, hogy kiegyezzen azokkal az utódállami erőkkel, akik valójában a magyarok és más kisebbségiek elnyomásával a még helyben maradottakat a kivándorlásra ösztökélik. Viszont tulajdonképpen a másik okban rejlik a lényeg.

A határon túli magyarság mondjuk úgy, hogy a helyzet foglya. De ha nem akarunk kertelni, akkor ki kell jelentenünk, hogy valójában az utódállamok túsza!

Igen bizonyos értelemben túsz szó fejezi ki legjobban azt az állapotot a amelyben a határontúli magyarság leledzik.

Vizsgáljuk tehát meg, hogy valójában mit is jelent túsznak lenni.

Képzeljünk el egy bankrablást. A rablók túszokat ejtettek. Ki akarják rabolni a bankot, és távozni a pénzel. Tegyük fel, hogy mi vagyunk a rendőrség. Ez esetben az-e a helyes eljárás, ha megkérdezzük a túszokat, hogy ők mit akarnak? A túszok nincsenek abban a helyzetben, hogy szabadon véleményt nyilvánítsanak. Egy idő után fellép egyes túszoknál a „Stockholm-szindróma”. 

A „Stockholm- szindrómába” esett szerencsétlen, érzelmileg a túszejtők oldalára áll. Elkezdi a többi túszt a túszejtők igazáról győzködni. A túszejtők megteszik őt a túszok szószólójává. Ő tárgyal velünk a túszok sorsának jobbra fordításáról. Ő megértette már mind a kétfelet. Megkérdezzük, mi lenne jó a túszoknak? Ha a törvény nem üldözné a bankrablást, - válaszolja! Mit kérjünk a túszejtőktől a túszok érdekében? Azt, hogy használhassák a mosdót, mert azokban a túszokban, akik még nem értették meg teljesen a túszejtőket, nagy a félelem, és a félelemben nagy a szükség.

 Hosszasan tárgyalunk a túszejtőkkel. Egy napon, hosszú évtizedek multán, az akciót megkezdő már agg és nyugdíjas rendőrhöz, aki mellesleg egy sarokra tengeti őszi napjait az eseményektől, feltépvén az ajtót, beront az unokája, az ifjú zsaru. Lekapja a gázálarcot a fejéről, és telvén a siker örömével felkiált: Nagyapám! Sikerült, végre sikerült! Kiegyeztünk! Elértük, hogy a túszok használhatják a mosdót!

Zúgnak a kamerák, csattognak a fényképezőgépek. Ifjabb Stockholmi Pál, a túszok unokáinak a képviselője zokog. Nem tud ellen állni a felszakadó könnyeknek. A bankot ismét a pénz illata fogja belengeni, a túszok szabadon használhatják a mosdót! Tehát a túszok szabadok! Szabadok, szárnyalnak mint a madarak! A helybéliek nem értik a madár szó jelentését, hiszen a madarak emberemlékezet óta elkerülték ezt a tisztátlan levegőjű tájat. Stockholmi Pál vagy Péter? Ő tudja mi a madár! A bank, az ő új hazája tele van vadásztrófeákkal! Kitömött vad madarakkal! A szabadság szimbólumaival.

Közben a mosdóba szabadult túszok találnak egy keskeny, de őrizetlen ablakot, aki átfért, az kimenekült.

Idegenül bóklásznak a külvilágban nagyapáik egykori hazájában, ahol is ebből és más hasonló bankokból terjedő förtelmes bűz miatt csökkent a gyermekvállalási kedv, sűrűbben találkozni az öregek jajával, mint a gyermekek kacajával.

No de, félre a tréfával.

Az a tényszerű valóság, hogy ez a kivándorlás, ami most már, jórészt a csonka országba történő bevándorlás, jól jön csonkaországnak. Jól jön, hiszen az első három szabadon választott kormány alatt, a negyedikre kár lenne szót fecsérelni, nos, az összes kormány alatt folyamatosan csökken Magyarország lakosságának lélekszáma. És csak a határon túli magyarok és mások bevándorlásával sikerül tartani a lélektani 10-milliós lélekszámot.

Ennek a politikának a végeredménye az lesz, hogy miután elfogyott a határontúli magyarság, afrikai és ázsiai bevándorlókat kell befogadni, hiszen ha nem születnek gyermekek, a szociális háló össze fog omlani, az összeomlásnak a választópolgárok látnák a kárát, ezért majd úgy fognak szavazni, hogy saját érdekükben elősegítsék a bevándorlást. A születések számának növelése helyett a bevándorlás elősegítésének politikája egyrészt a nemzet eltűnéséhez, másrészt komoly belső feszültséghez fog vezetni. Hiszen sem Angliának, sem Franciaországnak nem sikerült beolvasztania azt a több millió bevándorlót, amelyet könnyelműen befogadott.

Hogy el lehessen kerülni a nagyon is előrelátható jövőt, a határozott politikát folytató jobboldalnak a lakosság széles rétegeit kell javakhoz juttatnia, ha kell, akkor a jelenleg regnáló kleptokrácia kárára is.

Az úgynevezett magyar gazdasági vezetőrétegnek igen kevés köze van a nyugati államok tőkéseihez, hiszen a rendelkezésükre álló összegek, csak igen kevés esetben kapcsolhatóak megfogható termékek gyártásához és értékesítéséhez.

Az anyaországban az egyik oldalon áll a megfogható termékek nélkül, virtuális úton létrejött tőke, a másik oldalon a tapintható nyomor.

Olyan adó és gazdaságpolitikát kellene folyatni, amely mindenek előtt a kis, közép és családi vállalkozásokat segíti. Az adópolitikában minden módon támogatni kell a gyermekvállalást és nevelést.

A tájékoztatásban és a művészetben meg kell teremteni a szó szerinti egyensúlyt! Ebben a pillanatban a liberális oldal úgy a tájékoztatásban, mint a művészetben, monopolhelyzetben van.

Jelenleg ők adják meg a következő nemzedékeknek azokat a példaképeket, amelyek mentén vígan, de lazán megy tönkre úgy az ország, mint az egész földrész.

A nemzeti kultúra megmaradása vagy eltűnése szorosan összefügg az általa feldolgozott témákkal. Nem véletlenül jelenik meg a tizenkilencedik században a nemzeti múlt, mint a költészet, a színház és a regényirodalom témája. Fel kellett ébreszteni az embereket ahhoz, hogy az ország talpra álljon.

A tudat befolyásolása a hatalom eszköze!

Ez egy olyan tény, amit nem ártana a jobb oldalnak el nem feledni!

Az erős nemzettudat megtartása nélkülözhetetlen az egyesülő Európában a demokrácia megmaradásához, hiszen a történelmi tények azt mutatják, hogy demokrácia csak olyan országokban tudott meggyökeresedni, ahol egy nyelvet beszéltek.

A globalizálódó piac és az Európai Unió a nemzetállamok hatáskörét elvonja, de ez pusztán az egyik hozadéka a jelenleg is folyó változásoknak, a másik, talán ami legalább ennyire elgondolkodató, hogy ezzel a változással egyetemben a választott testületektől a hatalom jelentős része átcsúszik a delegált testületekhez.

Minél távolabb történik a döntéshozás a választótól, és annak közvetlen akaratától, mint a közjog vallottan egyedüli forrásától, annál nagyobb szerephez jutnak azok a nyomásgyakorlás által érdekérvényesítő körök, amelyek pusztán a tulajdon birtoklása alapján szerveződnek, és a határokon belül, de azok felett birtokolt javak, határtalan bővítése céljából fogtak össze.

Ebből kifolyólag mélyen sérül a demokrácia.

Ebből kifolyólag minden olyan kezdeményezés, amely a választott testületek hatalmának megőrzését célozza, messzemenően demokratikus.

Minden olyan törekvés, amely egyre messzebb viszi a választóktól a döntéshozatalt, szélesíti a birtokláson alapuló befolyásolás terét, az egyértelműen oligarchikus.

Közérdek, hogy ne nőhessen a társadalom fejére a valamikori közvagyont már régen kisajátító kleptokrácia oligarchiája!

A választott testületek a Magyar Köztársaság testületei, tehát nemzethez köthetőek, hiszen a Magyar Köztársaság nem választható el a magyar nemzettől, mert kizárólag a magyar nemzet érdeke, ennek az országnak a léte.

Ezért érdeke ennek az országnak, hogy mindenki aki része a nemzetnek, polgára lehessen a Magyar Köztársaságnak!

Feltétlen létre kel hozni és működtetni olyan intézményeket, könyvkiadókat, internetes újságokat rádió és TV állomásokat, színházakat, amelyek köztudatban tartják a nemzet múltját és jelenét érintő témákat. Olyan történelmi időszakba értünk, amelyben közösségünk önazonosság tudatának az erősítése azonos a demokrácia megőrzésével.

Ki kell vágnunk azokat a tilalomfákat, amelyeket a kommunisták ültettek el, és ma a szocliberálisok gondoznak.

Mi a határon túl a délvidéki Magyarkanizsán létrehoztuk a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházat, abból a célból, hogy a következő években az elmúlt század Magyar történelmét vigyük színre. Az első bemutatónk Németh Ákos Vörös Bálja volt. Az előadás Magyarország eljátszásáról szólt, a Károlyi kormány és Kun Béla bandájának, áldatlan országot -eljátszó működéséről.

Szándékosan választottuk az elszakított területet, munkánk színteréül, hogy rávilágítsunk az anyaország művészeti életének egyoldalúságára.  Maga a bemutató emlékezetes esemény volt, hiszen a határon túli közönség talán nem is hitte, hogy valaha látni fog olyan előadást, amely arról szól, ami őt leginkább érdekli: Magyarország szétveréséről.

A szabadság egy újabb, ez-eddig számunkra elzárt részét hódítottuk meg azon a napon.

Természetesen az előadást letiltatták, hiszen ott, ahol van elég magyar, ott valamelyik mérvadó pozícióban biztos lesz janicsár.

Mivel az előadásról készült felvétel, több helyütt jóindulatú emberek, vetítéseket szerveztek, úgy a Délvidéken mint az anyaországban. Úgyhogy a hazánk eljátszásáról készült előadás, a Vörös Bál tovább él!

Következő bemutatónk jövő év március 15-én lesz, ismét és csak-azért-is, a délvidéki Magyarkanizsán.

A délvidéki magyarság két világháború közötti hánytatott sorsát kívánjuk színre vinni a „Halottak napjától virágvasárnapig” című előadásban. Károlyi halottak napján került hatalomra, virágvasárnapján pedig bevonultak Délvidékre a honvédek.

Emellett Károlyi Mihály életéről és munkásságáról is készítünk egy színdarabot, Károlyi kabaré címszó alatt.

Hölgyeim és Uraim ha vannak önök között olyanok akik bármely módon elő tudják segíteni munkánkat, kérem keressenek meg.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

<Közélet
<Művészet
<<Kezdőlap